Útszéli mécses

Csak útszéli mécses

e földön életem,

fényt árasztó mécsül

tett ide Istenem,

hogy aki eltévedt,

e fény mellett járva,

az élet ösvényét

ismét megtalálja.

Éjbe fényt árasszak,

amíg szívem dobban,

világítson mécsem,

amíg végsőt lobban!

S ha ítélet napján

megkérdezik tőlem,

világítottam-

a bűn éjjelében,

mondhassam szerényen,

mély alázattal én,

csak üres mécs voltam

életút peremén.

Isten adott abba

szent olajat, lángot

az Ő érdeme ha

mindvégig világolt.

 

Élővíz forrása

Szívem kis poharát, Te adtad Istenem,
az élet vizének forrását, ismerem.
Nem apad el soha, buzog télbe, nyárba,
naponta tölthetem, szívem poharába.
Mert naponta szomjaz, élővízre lelkem,
Az életvizéből, lehet bőven mernem.
Élővíz forrását, sokan nem ismerik,
mivel nem látható, így nem is kell nekik.
Pedig élővízre szomjaz, a sok lélek,
nem leli forrását, az életvizének!
Bár itt van közöttünk Krisztus, a Kőszikla!
Életvize ömöl abból, kristálytiszta.
Aki abból iszik, felüdül a lelke,
naponta táplálja, szíve kicsi kelyhe.
Jertek e forráshoz, szomjazó emberek,
életvize után szomjaz, a lelketek.
Látható források vize szennyez, mérgez,
aki abból iszik, nagyobb szomjat érez.
Élővíz forrása, bár most nem látható,
mert Isten Lelke az, köztünk, bennünk lakó!
Élet vize ömölj, szívek poharába,
azon él és virul, lelkek sokasága!
Csak az élet vize, elégít meg minket,
s mivel ingyen kapjuk, áldjuk Istenünket!