Dal

Emlékezem bárányfelhőkre,
Átsuhanókra lágy egen,
Álmatagon, árván menőkre,
Bárányfelhőkre, eltűnőkre
Emlékezem, emlékezem.

Emlékezem világos éjre
Tavaszt lehelő réteken,
Csillagvirágra, csoda kékre,
Tavaszégre, álomvidékre
Emlékezem, emlékezem.

Bánkódva alkonyárnyas órán,
Míg száz vád bánt, száz gyötrelem,
S baljós, bajos bánat hajol rám
Alkonyórán, aggón borongván
Emlékezem, emlékezem.

Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Tavaszvárás

A déli szélben lehunyom a szemem
És gyöngyvirágok szagát érzem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.
A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.
Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már leszek!
A földre fekszem,hallgatom szívét,
Az égre nézek kémlelem színét,
Ég föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.
Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet,duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!

Mindenkinek

Ó emberek, szeretni kell a Földet
S szeretni kell borút és bánatot,
Örülni kell derűnek és esőnek
S dalolni kell, ha minden elhagyott.

Örülni kell a gazdag hervadásnak,
Dalolni kell a téli sírokon,
Szeretni kell a csillagot s az árnyat
És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
Bánatos ember, aki messze ment,
Ki mosolyogni tud már bánatához
S vágynak, reménynek rég békét izent.

KONCERT

Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem arcodat.
Te ringatózol a dalon,
Te rengeted a húrokat,
Téged dicsérnek a vonók
És áldanak a trombiták,
Csellókban a vágyam zokog,
Dobokban a szívem kiált.

Fülem befogva hallgatom,
Hogy harsonáz a szerelem,
Hogy dübörög e hatalom
Időkön át és tereken:
Hogy rázza emlék lombjait,
Hogy tépi élet sudarát.
Ó Anna, lelkem dalait
Neved hogy viharozza át!

Tavasz ez is...

Tavasz ez is, tavasz.
Az égen szőke fény ég,
A földön barna hantok,
A nőkön lenge illat,
A fákon szürke barkák.
Tavasz ez is, tavasz.
Valami mégis elment
És nem jön vissza többé,
Valami mégis elszállt
És soha nem találom,
Valami mégis elmúlt
És nem tudom a sírját...
Egy húr a hegedűmön,
Boldogan bánatos hang,
Elpattant.
De az ég még azúros,
De a föld ibolyás még,
De a nők még suhannak.
Tavasz ez is, tavasz...

Első szerelem

1

Pár ábrándos dalt mondtam el felőled
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.

S ha majd belőlem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!

2

Mondják!... Sok mindent mondanak
Felőled, szépem, angyalom,
Hogy tőled elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az első szerelem!

3

Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!

De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!

4

Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!

A gyönyörűség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!

 

 

(Victor Hugo- fordítás)

 

Sose haragudj meg arra,

Ki durva szóval megsebez.

Tudom jól, hogy fáj a sértés,

Valld be, a fontos mégsem ez.

Hidd el nekem, senki nem rossz,

Hidd el, jók az emberek,

Valakiért mindenki harcol,

Valakit mindenki szeret.

 

Álmodtam egy csudaszépet...

 

Álmodtam egy csuda szépet,

Én voltam a tűzmadár

És a föld oly meseszép lett,

Nem volt önzés és magány.

 

Elszárnyaltam ezüst holdra

Csillagoknak útján fenn,

Átrepkedtem a bolygókra,

Bolygók népét megleltem.

 

Naprendszertől messze-messze,

Hol más fények izzanak,

Bölcs idegenek szállnak erre,

Hogy ne éljünk a víz alatt.

 

Kérdésemre válaszolták:

Kisegítő seregek,

Nem lesz föld, ha meg nem óvják

Ártalmatlan gyerekek.

 

Oly csodás volt álomvilág

Nem mondhatom el neked,

Békességben élt a világ,

Állatok és emberek.

 

Víz csobogását élveztem

És erdők, mezők illatát,

Fényben, s ha csak képzeletben

Tökéletes boldogság.

 

Felébredtem, s észrevettem

Egy aranylótusz virágot,

Ujjaimmal megérintettem,

Hoztam egy új virágot.

 

A világnak új virágot,

Érintése halálos,

Meghal a sötét, az új feltárul,

Ragyog békesség-virágom......

 

Egy régi nőnek

 

A múltak májusába

Eljössz-e még velem?

A múltak májusába,

Mely csupa szerelem.

 

Az én holt ifjúságom

A legszebbik halott,

Az én holt ifjúságom

Vígan föltámad ott!

 

Az én tűnt édenkertem

Csupán neked terem.

Az én tűnt édenkertem

Az első szerelem.