Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben.
Jeges szél kel, sikolt s tombol önfeledten.
Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel.
Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel.
Hosszú idő óta itt jár minden éjjel.
Halvány, ifjú arca dacol fagyos széllel,
szürke szikla hátán magányosan várja,
hátha a szerelmét végre újra látja.
A távolba réved boldogtalan szeme,
és lehull ölébe két erőtlen keze.
Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen.
S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen.
A reménytelenség úrrá lesz a lányon.
Régóta először nyomja el az álom.
Párnája: a rideg, kemény, szürke szikla.
Egy csepp sós víz csordul rajta.....mintha sírna.
Zokog, mintha tudná; álom száll a lányra,
s ez lesz az utolsó parti éjszakája.
Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól.
Most már az ő lelke terhes a magánytól.
A lány szeme csukva, édes álmot kerget,
elrepíti hozzá kedves álom-felleg.
Melegséget érez, s meglepetten hallja;
feldereng az égen kedvesének hangja.
Őt szólítja halkan, hívja, becézgeti.
Távoli vizekről így vall, üzen neki:
"Úton vagyok hozzád Kedves, úgy hiányzol!
Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból:
Vörös rózsa száll majd fel a horizontról-
Akkor érezd, Kedves, arád csak Rád gondol.
Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik-
Akkor érezd, Kedves, szerelmem mesélik.
S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat-
Akkor tud majd, Kedves, tárt karokkal várlak!"
Felébred a lány és kél a nap is vele.
Vörös fényét látva könnybe lábad szeme.
S arany napsugarak érintik az arcát.
A Kedves hű szerelmét ők mesélik, vallják.
A lány szalad a parton, fürkészi a vizet,
s valamit a hullám lába elé kivet.
Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant,
mégis a habokba könnyes szemmel pillant.
Fehér rózsaszálat emel ki a vízből....
Régóta először kacag tiszta szívből.
Búcsút mond a partnak, lehunyt szemmel még áll......
Majd ölelve a rózsát a habokba sétál."

 

Búcsú a barátoktól

Könnyes szemmel írom ezt a pár mondatot,
Talán ez az utolsó alkalom, hogy valamit mondhatok.
Elmegyek s ti nem jöhettek velem,
De ne feledjétek a szívem örökké szeret.

Kedves Barátaim most elbúcsúzom innen,
S hogy visszatérek egyszer remélem, hiszem.
...Mikor együtt sírtunk vagy együtt nevettünk,
Mi mindig tiszta szívből őszintén szerettünk.

Mikor bánatos voltam mellém álltatok,
S hittem, hogy ezt a percet sohasem várhatom.
De eljött s elindulok most már,
Elbúcsúzom, mert indulnom kell tovább.

De mégis visszatart egy érzés a boldogság talán,
Vajon mikor ringatózunk újra a boldogság taván?
S e mondattal a torkom elszorul,
És a tiszta ég is a viharra beborul...

Felidézem utoljára a sok szép emléket,
Mindig tudni fogom hogy mi van felétek.
Remélem azért még valaha egymás karjába borulunk,
S nem, mint soha nem látott idegen, némán elfordulunk...

Arcom könnyes lesz s a szemetekbe nézek,
Higyjétek el nekem hogy nélkületek félek.
Szeretett Barátaim, ti boldog nappalok,
Könnyes szemmel köszönöm azt mit nekem adtatok!

 

Valahol áll egy ház,
Reá az Úrnak szeme vigyáz,
Nekem e hajlék a barátom háza,
Mert, ott lakik régóta a Drága,
Pacsirta kérlek, ha arra jársz,
S e kedves háznál kicsit megállsz,
Zörgesd meg lágyan ablakát,
És zengd el szívem legszebb dalát,
S te égen fénylő aranysugár,
Ha barátom ablakot tár,
Ragyogd be végig a kis szobát,
És csókold meg sokszor az arcát,
S ha a sötét éjszaka hosszú nagyon,
S a hajnal késik az ablakon,
Fényes csillagok ragyogjatok,
Az én Barátomra vigyázzatok!!!

 

Csokorba kötöttem az ég csodálatos képét,

a nap melengető fényét,
kicsiny gyermek nevetését, piciny madár víg énekét,
a nyugalom csendjét, megértést, szeretetet, békét,
ez legyen az életedben a valódi érték,
segítséget nyújtó két kezet, könnyként hulló igaz gyöngyöket,
egy más napot, mely új reménnyel éltet,
hűs folyóknak csobogását, a tenger halk morajlását.
Messziről konduló harangot, vidám hegedűszót,
kacagva futó csermelyt, kis patakot,
örök hómezőt, egy mesevilágot,
szívedben nyíló szerelem virágot,
mosolygós arcokat, szívből jövő barátságot,
víg kedvükből nyíló színes virágot,
hogy elfelejtsétek a gonosz világot,
illatozó virágfelhőt, ringatózó búzamezőt,
kacéran bóklászó friss tavaszi szellőt,
őzet, pacsirtát, zölden susogó erdőt,
kékre festett eget, rongyos bárányfelhőt,
tiszta szép jövőt, igazzá váló álmokat,
és örökké tartó őszinte barátságokat....

 

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

 

Tudod arra gondoltam,
hogy sok mindent lehet kérni,
és meg is lehet sok mindent kapni,
ami kézzel fogható,
lehet kérésre szavakat is kapni,
ami néha szintén megfogható,
de valami van,
ami kérésre nem adható,
és kérésre abba se hagyható,
és ez a szeretet,
ha nem él a szívben,
akkor hiába minden könny,
minden könyörgés,
halállal való fenyegetőzés,
a szeretet nem lehet kicsikarni,
legfeljebb a szót, hogy szeretlek,
de az csak innen a felszínről érkezik
a szeretet parancsra se indul el felénk,
legfeljebb
az őt helyettesíteni próbáló szánalom,
de az csak egy pillanatra menti az életet,
utána a szeretet helyetti szánalom
inkább pusztít, mint boldogít,
az ember azt mondja,
szeretem a feketerigót,
és a maga módján szereti,
pedig csak akkor igazán,
ha megismeri,
ha meglátja benne a szeretni valót,
anélkül nem is tudja,
így is lehet őt szeretni,
a mímelt szeretet nem szeretet,
a szeretet nem mindig
egyformán fejezi ki magát,
ne mondd, hogy úgy szeresselek,
mint régen szerettelek,
a szeretet nem szerep,
hogy eljátsszam neked azt,
ami régen volt,
ha egyszer valóban megszerettem
azt a kis rigót,
akkor az már nem múlik el soha,
nem olyan,
mint a mesterséges lélegeztetés,
ami csak egy ideig adja a levegőt,
azt is csak mesterségesen

Búcsúzom, barátom, most tőled,
De remélem hallok még felőled.
Nem kell, hogy emlékezz rám,
Nem baj, ha elfeledsz korán.
Arra emlékezz: volt egy lány.
Ha megjelent elillant a magány.
Sok mindenért hálás vagyok neked,
Megköszönni mindezt nem is lehet.
Ha nem is látjuk egymást soha,
Ne hidd, hogy szívem mostoha.
Ott lesz a helyed, egy zug.
Szeretetem sosem volt hazug.
Lefekvéskor majd rád gondolok,
Hosszabban, mint gondolod.
Talán egyszer látlak még.
Ha mindenből elég,
Becsengetsz egy hétfőn
Fagyoskodva, merengőn.
Vagy egy napsütéses kedden,
Hogy vacsizzunk ketten.
Talán egy átlagos szerdán
Megjelensz egy Verdán.
Lehet, csütörtök lesz,
De ez semmit se tesz.
Ha netán péntek lenne,
Szívem szintúgy örülne.
Ha a szombat tetszik,
Pihenek a sok heccig.
Vasárnap is készen állok,
Néha kikukucskálok.

Álmok, egy új kezdet,
Holnap meg is kezded.
Ha néha kedvetlen leszel,
Valamit magadra veszel,
Jussak az eszedbe én,
Hogy fenéken billenteném,
Azt, aki rossz volt hozzád.
Ne legyen könnyes a szemed,
Tudom, találkozom még veled.
Barátságunk emléke megmarad,
Mint a bogáncs, hozzám tapad.
Néha majd feldereng egy kép,
Mondjuk, ahogy focizunk épp.
Tudni fogom, hogy ott is él
Egy rokon lélek,
Kinek a szívében élek.
Emléked szívemben őrzöm!!!
Puszi

 

 

Ha a konyhában fáradozom,karácsonyi süteményeket sütök, ízletes ételeket főzök és az evéshez
csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem SZERETET, nem vagyok egyéb mint SZAKÁCSNŐ.

Ha a szegény konyhában segédkezem, az öregek otthonában énekeket zengek és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem SZERETET, mindez mit sem használ.

Ha a karácsonyfát csillogó gyertyákkal díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de JÉZUS KRISZTUS NINCS A SZIVEMBEN, akkor nem értettem meg miről szól a KARÁCSONY.

A SZERETET félbeszakítja a sütést, hogy gyermekét megölelje.
.
A SZERETET hagyja a lakás díszítést és megcsókolja házastársát.

A SZERETET nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.

A SZERETET nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte,hogy vannak
és útban tudnak lenni.

A SZERETET nem csak azoknak ad erőt, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A SZERETET mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent elbír.

A SZERETET soha el nem múlik.

A videójátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak.
De a SZERETET ajándéka megmarad.

 

A Barátság egy szó, egy gondolat, egy érzés, egy hely a szívedben. Barátodnak mondod azt az embert, akihez valami kis szállal fűződsz, viszont a barátságotokat is átfűzi egy erős szakíthatatlan szál, ami akár örökké és tarthat. S van olyan, amikor ez a szál, egy gyenge kis cérna, melyet eddig és még ezután is csak az érdek tartott össze. De én úgy érzem, hogy az a szál, ami az én kis barátomhoz fűz erős, és szakíthatatlan.
Mert ha én sírok, valahol a szívében ő is együtt zokog velem.
Mert ha Boldog vagyok, akkor ő is az lesz velem.
Mert ha kiöntöm neki a szívemet, végighallgat, nem szól közbe, nem dörgöli az orrom alá, hogy nem kellett volna, vagy teljesen bolond vagy, csak hallgat némán, nem próbál segítséget adni, hisz nem kértem rá, csak a mondanivalóm után, együtt élvezi a csendet velem.
Mert egy barát, akit a legerősebb szálak fűznek hozzád, kiolvassa a szemedből minden ki nem mondott szavad.
Mert az a barát mindig emlékszik, akár az örök időkig veled arra hogyan ismeretétek meg egymást.
Mert ő már akkor is a barátom volt, mikor nem ismertem.
Mert a szívem már akkor is tudta, hogy van számára ott egy üres hely. Egy olyan, amely csak az övé, amit más nem foglalhat el.
Erre az érzésre, mondják a nagy okosok, hogy BARÁTSÁG. Bár ezt egyetlen szóval sem lehet igazán kifejezni. Még a szeretlek szó sem bír, olyan erősséggel, mint amilyen erősen az a szál összetartja azt a két embert.
A Barátság egy gondolat is, vagy akár ezer másik, mert a barátodra mindig gondolsz.
Ha szomorú vagy. Ha szerelmes vagy. Ha boldog vagy. Ha álmodsz. És Bármikor bármilyen helyzetben eszedbe jut az, rá nem kell sose téged emlékeztetni. Mert akkor is ott van veled, amikor nem látod, amikor nem érzed közvetlen törődését. Csak csupán, az hogy létezik valahol a nagyvilágban egy olyan ember, aki megért, és szeret, és bátran vállalja azt ha barátod lehet.
Remélem te is így gondolsz rám, mint egy Igazi Barátra.
Tudod nem csak a szerelemben, lehet várni az igazira. A Barátságban is van egy ugyanolyan igazi, akit megálmodtál magadnak, akivel leéled az egész életed önzetlen szeretetben.

 

Tiszaparton

Nádasok zúgása, hajlongó jegenyék
Gyermekálmaim viruló tanyája!
Melynek fölötte mosolyog az ég,
És festi vizeit szürkére, barnára;
Olykor, úgy tetszik, csupa habarék
S uszó felhők az örökös nyája:
Sárga partok közt hol szilaj, hol lomha,
Vigyetek el engem gyermekotthonomba!

Ültessetek az agyagpart tövébe,
Melyből gyúrni lehet sok szép alakot
És álmodni hosszan - se hossza, se vége,
Akinek isten álmokat adott.
Nekem adott, dicsértessék érte!
Világlelkek hozsannát zúgjatok,
Nem minden sziv dobog olyan fennen,
Mint mellyel az égiek megáldtak engem.

Hallottátok hírét híres Ároktőnek,
A csegei révet vaj' ki ismeri?
Ott a Tiszán is délibábok nőnek
És egyik szín a másikat veri.
A telegráfot hitták hírverőnek,
Új szó; szörnyen örültek neki.
Mind gyermekemlék, ámulat, csoda,
Ó mehetnék bár még egyszer oda.

Mohos fatörzsre telepedtünk ketten,
Az őszi napnak hűvös hajnalán
És vártunk, vártunk, mintha csak lesben,
Én és viruló arccal az édes anyám.
Kicsi testem keblén melengettem,
Oly édes volt pihennem oldalán,
Közben ezer csók hullt fejem bubjára,
Csókon növekedtem, sohse voltam árva.

Szemünk folyton távolban kóválygott,
Én akkor csöpp tudatlanka még,
De anyuka folyton édesen mosolygott,
És ő nyilván tudta is miért.
A délibábok mindig oly bolondok,
Csillog-villognak, ugy hogy szinte sért:
Szívesen laknak a Tisza vizén,
Mely oly lágy, oly puha, akár a remény.

És az a sok szárnyas, amely fenn himbál! -
Mondják, hogy olykor látogatóba
Vendég is jön és pontba ide talál,
Mintha csak ezeregyéjszakai szóra.
Mesék madara a híres kék madár,
Amely rejtelem, titok sok ezer év óta,
Mikor köszönt be csillogó-villogó csőre,
Soha senki se tudhatja előre.

S Ároktő ott bujkált a szemünk előtt,
A vizimalmok vígan kerepeltek,
A távol hol enyészett, hol újra nőtt,
S a vadludak a partokon legeltek.
Egyszer csak szemünk elérte a tetőt
És a színek még folyvást át- meg átvedlettek
S ím felbukkan egy csolnak és rajta egy alak,
Egy dzsin vagy annál is hatalmasabb.

Mert olyat nem látni csak mesekönyvbe,
Perzsa legendák homlokzatán,
A Sahname rimeibe öntve,
Firdusi virágos kertjében talán.
Csolnak fenekén, mint a rab a börtönbe,
Négy evezős izzad buzgón, szaporán,
Mintha vasból volna kemény izma
És márványból a bagariacsizma.

S a csolnak visszazökken partot érve
S anyám odaront és sírva fakad,
Reáborul a dalia mellére, -
Egy lázas, izzó, hosszú pillanat.
Szinte fennhangon lüktet szívverése,
S az öreg kérdi: "Mirjám, a te fiad?"
S fejemre teszi két kezét megáldva,
Mint hajdan az ősöknél volt szokásba.

S az áldás megfogant és hatott tovább,
Kegyetlen, szörnyű, bűbájos erővel,
Hatott egy hosszú művészéleten át,
Mely félig izgalmas volt és félig dőre.
Mely hiú lázban emészti önmagát,
S hosszú árnyakat vetít előre.
Örök kétségek, lelki hányatások,
Eltörülhetetlen beékelt rovások!

S érzem ez áldás keserű nyomát,
Még ma is életem alkonyatán.
S érezni fogom talán még odaát,
Túlnan is, ha már éj borult reám.
Ha parthoz ütődött a könnyű naszád
Fekete zászlóval fönn az árbocán,
Érezni fogom és tán meg is siratni,
Ha majd egyszer mindent itt kell hagyni

 

ELMÚLT AZ ŐSZ.

Elmúlt az ősz, a szép indián nyár
ködfátyolt öltött a hajnal már,
kigyúltak a karácsonyi fények
a város már ünneplőben ragyog.

Lelkünk várakozással megtelik,
szeretet után sóhajt a szívünk,
várva-várjuk a születő Kisdedet,
ki a békességet elhozza nekünk.

Mennyből angyalok kórusa zengett
királyok keresték a hozzávezető utat',
üstökös fénye ragyogta be a tájat,
hogy megtalálják Égi Királyunkat.

Szegényen, jászolban született,
bárányok leheltek neki meleget -
édesanyja, Mária ölelte karjaiba' Őt,
aki megváltani jött bennünket.

Erre, az összezavart világra érkezett,
ahol gyűlölködnek, egymást gyilkolják
az emberek - békesség és szeretet helyett,
mintha a földtekén el sem férnének.

Kisjézus! Tekints ránk, teremts rendet
a világban, hogy béke és szeretet
honoljon ezen a csodás Földön,
ahol minden jóval elláttál minket.

Minden nap azért imádkozom,
hogy az egész világon győzzön
gyűlölet helyett - a megértés és szeretet!
Kérlek Kisjézus, hallgass meg engemet

Az ajándékba az idén adj forró ölelést, lelket melengető, erőt adó reményt…

áldott ádventi elcsendesedést, békés karácsonyt, az új esztendőre pedig Isten áldását kívánom

Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet lángjának fénye maradjon meg a szívekben a hétköznapok során is.

Legyen szilárd minden ember hite ebben a változó világban és ne veszítsük el emberségünket az év többi napján se.

 

Mit is írhatnék neked, te drága,
hogy szívedben szirmot bontson szavaim virága?
Hogy kedves vagy? Az kevés!
Olyan kell, ami egy csókkal is felér!
Amit nem csak olvasol, hanem meg is könnyezed,
mintha ott állnék melletted és fognám a két kezed!
Nem mondani akarok, hanem szavakkal ölelni,
de kevés a tudásom mindezt kifejezni.
Félek születne egy semmitmondó gyalázat,
tele helyesírási hibákkal.
Viszonozni szeretném lelkes dicsérő szavaid,
amiket nekem gépeltek pici kezeid.
Hogy is tudnám rímekbe faragni?
Ahhoz költő kéne, nem magamfajta kurafi!
Valami szép, lágy dallamos altató
különleges - mint te - mélységesen megható!
De a tintám csak csöpög, a tollam dadog...
Így hogy csináljak versből csillagot, mi neked ragyog?
Várom, hogy szóljon az ihlet, de hallgat a fejemben,
nem tudom kiírni, mit érzek a szívemben.
Már lapra hánytam szavak egész hadát, de kidobtam!
Minden szép szónál szépségesebbet akartam.
Fogadd el ezt, és nézd el kezem kontár munkáját,
szép szavak helyet beleraktam szívem egy darabját.
Nem nagy ajándék, csupán egy apróság,
de a jó szándék vezérelt, ez az igazság!
Befejezem soraim, talán ez is valami,
Szép napot kívánok