Mysty Kata 

 

Érints meg...

Jó szóval érints meg naponta,
csupán csak eggyel…
szerény bókkal itass,
szomjoltó kedvvel…

Érints meg mozdulattal, megbánó
bűntudattal, könnyet is
felszárító meleg
mosolyokkal!

Érints meg a rózsák türelmével,
naiv gyermekséggel,
vigaszt merő
mákszemnyi hittel…

Kijózanító kedvességgel,
a csak marasztaló két
kezeddel, küzdő
szeretetharccal!

Érints a hangoddal, simogass
ártatlan daccal,
csak Értemig harccal!
Nem hatalommal!

 

Fényesőben

Fényesőben láttalak meg,
Hullt a permet zöld szemekben!
Kéklő csendben áldozat lett,
Vágya vágyban ölelkezett.

A mélyben, lenn alvó homály...
A szememen illatsugár.
Legyezők mind, ezüst rosta,
harmat oson át azúrján.

Fényeső-lakk arcot fényez,
Vonalait simítja ki,
Átjár, vallat minden épet!
Nap szeretőd, el nem vakít.

 

Mottó:
"Ha a hit pajzsát tartod, veled
marad a sisakja is" (István király intelmei)

Húsvéti hited: hamvas arcod,
lelked szirmot bontó harmóniája.
A nyuszi: a meleg szeretet szava;
a kölni: illatos szózatban szárnyaló,
szíved alatt megbúvó föltámadás!

Ébredj hát üde tavaszi dalban,
égő bokrok zöldellő árnyaiban!
Szemed villanásnyi sugara
landoljon síron túli rejtelmek
életízű tavában; igaz imákban!  

 

Tavaszi dal

Boldog mosolyt bont faág,
Barázdát fodroz határ.
Virágot borzol a szél,
Végleg búcsút int a tél.

A természet így felébred,
Kitekintve, mondja - végre!
Jöjj, kikelet! - Vidám színed,
Reménnyel táplál sok szívet.

 

Téltemető, hóvirág

Téltemető telet temet,
- tetemének helyet keres
ide - oda hegyoldalban -
elsiratja ezer dalban.

Dermedt síkon hóvirág nő,
olyan mint egy hókirálynő.
Szemlesütve, alázattal,
harangszirmú szép a tavasszal.

Nem is vágyik melegebbre;
- a természet menetrendje,
bizonysága az öröknek,
egy örökzöld kis Örömnek!

Nyitni kék...

Dalol egy kis madár. Éneke mennybe száll.
A Nap tüzén siklik. A kék égben fürdik.
Párjának énekel, ezzel ébreszti fel.
Szava dédelgető, szívet melengető!
Kedvre is derítő, magához ölelő.
Béke fonja körbe, a szél kapja ölbe.

 

 

 

Avar fedi tavaszunk

Ágról szakadt levelek,
együtt érzek veletek,
Az élet íze, színe rég
egy bánattemető regény.

Elhullotok, elhullunk,
egyszer véget ér utunk.
"Ágrólszakadtak" vagyunk,
elszáradunk, meghalunk.

Elhullotok, elhullunk,
avar alatt álmodunk.
Ágrólszakadtak vágyaink,
Visszatérnek álmaink.

"Ágrólszakadtak" vagyunk,
avar fedi tavaszunk.
Fákról ezer szín pereg
levélen vérző ereken.

 

Kóbor ősz jár-kel

Felhők mögött nézd,
alig kék már az ég,
s a nap is hűvös dalra kél.
Vajon mit mesél a szélnek?
Kottáján színes tavasz-ígéret?

Kóbor ősz jár-kel,
s a havon toporog,
hideg köd is köti lábát.
Fürge gyík mellette gyorsan,
söpörve lyukat túrva eloson.

 

Mondd, ősz!

Jó-e ez a körforgás neked?!
Elkergeted a nyarat,
hogy Te uraljad az eget?!
Ellopod a nap fényét,
hogy fölperzselhesd vele a fák ékét?!
Kölcsönveszed a szivárvány
összes színét, és elkápráztasd
vele tekintetek özönét?!
Szemfényvesztő piktor vagy:
vakon, olykor szájjal festő?!
A mesterfodrászok majmolója,
ki sistergőn sárgára, rikítón,
pirítón vörösre színezed át
őszülő lombok tincseit?!
Avartemetőt ácsolsz az elmúlásnak,
díszes temetést a lombkoporsóba
zárt leveleknek?!
Mondd, nem csak ámítás ez?!
Kiszínezed az életet, hogy
a halál is szép legyen?!

 

Őszi eső

Csepeg, csepeg, sír az eresz,
Esik eső, hűs az est.
Bokor alá, föld alá
melegével bújt a nyár.

Fázik, remeg teste-lelke,
Ember fia már nincs kertbe'.
Bentről szemléli a tájat,
S még zöldellő, bokrot, ágat.

Zörög cseppje - csatornákon,
Visszhangjával falba vásott.
Eső mosta öröm éhes,
álomba ring, merül - végleg.

 

Jégvirág

Melegbe vágyik a tél is talán,
Néha az ablakon bekandikál.

Kezét az üvegre tapasztja rá,
Játszik a jégvirág, nyomában jár.

Rajzolni úgy szeret, tárlatot nyit,
Gyermeki kézzel most álmoknak int.

Ne dideregjen csak , ki-kilessen.
Ne vacogjon, dehogy, úgy nevessen!

Jégpázsiton kicsit korongozzon.
Szeretet-melegtől olvadozzon.

Jégvarázs eltűnik, ha napsugár,
Pont éppen arra jár, - ő légbe száll!

 

Csuda Öreg Télapó

Ropog az út, havazik,
Mikulás nem haragszik.
Szakállára hull a hó,
csuda öreg Télapó.

Szól csengője, szarvas húzza,
Lajstrom szerint, megy az útja.
Nem apad ki szeretetének kútja.
Az ajándékozást ezért nem is unja.

Fut a szánkó, lecsúszik,
puttonyára hó esik.
Ablakokban csizmák állnak,
csak az ajándékra várnak. Én is küldök Valakit

 

Advent és gyertyafény!

Mama ölel, ma is érzem
magamon átölelő kezét...
A kezemben keze alél,
Dédelget, óv, megért.
Védelmező a melegség,
Bizsereg, véremen ég,
Adventi gyertyafény!
- Az arcát idézi elém.
Nekem ragyog szeme fénye...
és ott szemében a messzeség!
Az égi kékben fiatal még!
Gyönyörű ez a kép...
A várakozás ettől is oly szép!
Gyertyasor lett az éj,
szeretetet hív és reményt.
Az élet csodája Te légy!
Advent és gyertyafény!

 

Jössz-e már!? -Mikulás

Jössz-e már, vén Mikulás,
sok gyereknek szíve vár!
Törődést hozz, eleget,
karjuk tárják ki neked!

Hozzál nekik örömöt!
Kedvesen tölts elébük!
Legyen ebből tartalék!
Szereteted arany még!

A kézbe vett ajándék
egy jelképes üzenet,
s a szívben egy dobbanás,
lelkesítő pillantás.

Az ajándék, mint máglya,
melegsége szétárad!
Bent érleli a vetést,
csodatevőt és mesést!

Legszebb szó a harangszó

 

Legszebb szó, a harangszó,
Ha úgy érzed, hogy neked szól.
lelked mélyen áthatol.
Amit üzen, hallhatod...
új álmokat álmodón,
és szent tüzeket csiholón.

Mennyből angyalt rajzoló,
szép hangzatos magyar szó,
Anyánk hangját visszhangzó,
mint hárfa, pánsíp olyan jó!
Hozzám hajol, hozzád ér,
"apró szentről" dalt idéz...
Atyánk szavát hallató,
s egy Hozzá szóló meghívó!

Legszebb szó, a harangszó,
az életre biztató.
Vele égi hárfa - szól:
harangjáték, - kékre kék...
arany szólam égbe kél.
Benned cseng-bong, ott zenél,
Giling-galang dala Fény.

 

 

Hittel hisszük Uram!

Adj ünnepelni való kedvet,
okot vígan menetelni!
Morgó medve ma mindenki,
bögre sincs, így méz nélkül telel.

Öltöztesd szívünk ünneplőbe,
hogy hősi múltunk fénye
tündököljön, hiábavaló
nem volt, hozzánk tartozik...

Hidakat is építettek fel ,
tartóoszlopai keresztek,
még mindig rajta a jövő;
-hittel hisszük, lesz eltemető...

Szám-adó

Tizenkettő, tizenhárom
eltelt egy év, szánom-bánom!
Nem jött el a világvége,
örül a Föld minden népe!

Tizenkettő, tizenhárom,
páratlan is lehet páros...
Tizenkettő Isten veled!
Naptárban már nincsen helyed.

Többé nem írjuk le neved!
Felhők sötétítik eged.
Tizenhárom nem kér számon!?
Rád mutogat mindenáron!

Kár, hogy sietsz, hát van szíved!?
Jó szóra vágysz, köszönetet?
Köszönetre ne spekulálj!
Hagyd inkább gondűző pipád!

Te is feledésbe merülsz!
Viharod majd lecsendesül.
Most fogd meg utódod kezét,
Méltósággal kínáld helyét!

Vetettél is, arattál is,
az élet maradt fatális!
Kalapot emelsz most te is!
Sajnálunk, igen is, nem is.

Őrizz meg...

Ünnepekre miért is várok,
úgyis fájnak vétlen álmok.
Repedt tükör lesz mindegyik,
ferde képen, majd kifeslik.
 
Karomat még feléd tárom,
Mágnesként vonz a szívem,
Én csak magamat adhatom,
Őrizz meg majd, s tégy hitet!
 
Nyomaim; keresztszemek,
öltéssor a párnahajon.
Zöld levelén, fény erezet,
piros szegély a paplanon.

 

Lenni még

Meghitt pillanatokért, mert fölér
mindegyik egy heves szeretkezéssel.

Szemcsillogtató örömökért, mert
gyújtólángja minden szerethetőnek!

Figyelemért, mert szeretetről szól,
mind egy önzetlen magunkba ölelés.

Bocsánatkérő kis szünetekért,
amely csak a nagy lelkek egyensúlya.

Bizalomért, mert igazán fölér
egy hitvesi nász boldog körtáncával!

 

Szemed szememen

Alig három évesen
könyvek mellett
kecmeregtem.

Olvasásra éhesen
magamat
betűkbe rejtettem.

Nagypapa, - a te
szemüvegeden át
láttam világot.

Olvasott képzeletem,
Nevetett szüntelen
szemed szememen!

 

Szemem szemedért...

A szemed éles, tiszta még,
s féltett titkait az ég
rubin ajkadban rejti el.
Amíg itt vagy, s létezel,
szívem örökké rád figyel.

Szememben oly üde a kék,
a szeretet féltő vágya ég.
Ragyogó tükre életed,
benne magadat nézheted,
ameddig veled élhetek.

Szemünkben a fény, a tűz,
vidám mosolyban összefűz.
Lelki szál leng, fűz köréd,
meg nem fejted örömét;
- égi bóknak hű jelét.

 

Költő az...
 

Költő az , akiben
élő "lények" élnek.
Kitől a szeretet
szül válaszra választ.
Kinek szeretete:
tartósító álma,
senkit nem hagy magára.

 

 Ami kék...    

 Imádom, ami kék,
 legyen rózsa, tenger, ég.
 Megunni nem lehet,
 ha a kék madár szárnya leng.
 Szól a Kék Duna Keringő
 szüntelen,
 s forog, forog velem a
                     végtelen...     

 

 

Ősz virága

 

Nagy kalandja véget ér,

Megmutatta mi a szép;

A földi lét szín meg fény,

Ezért fáj, ha véget ér.

 

Ősz virága hervadás,

Önként hullik porba tán...

Jég virágzik, szirma száz,

Hó pöttyözi tél csokrát.

 

Őszirózsás emlékezet

 

Legszebben hív, úgy igazán,

lombhulláskor őszi rózsád.

Babarózsa ikermása,

nincs ki jobban bajunk szánja.

 

Hívogató a nyitánya,

a temető hű virága.

Százszor szebben, lelkesebben

illata száll, szinte lebben.

 

Őszirózsás emlékezet,

a múlt szála itt lengedez!

Ami szép volt, megérkezett...

Lélek kulcsa, tiszta keze.

 

 

 

Őri Margit

 

Hogy mit kívánok neked a hét minden napjára?

Azt, hogy lássál,
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sirasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.,

 

 

Köszönöm neked élet...

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál


Hangot és beszédet, a gondolatnak formát,
Hogy kérdezzek s feleljek, s egyenes útra leljek,
Anyát, barátot, testvért összefűző fénysugárt,
A lélektől lélekig érő szeretet útját,

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál!


Figyelmet a csendre és a hangra hallást,
Hogy hallhassak éji neszt, madárdalt, rikoltást,
Tengert zúgó tengert, eső lágy kopogását,
Szeretőmnek élettel telt zengő hangját,

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál!


Fényt a két szememnek, bele éles látást,
Hogy felismerhessek, feketét, fehéret,
A magas égből a benne rengő csillagtengert,
Az emberek tömegéből Téged az egyetlent

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál!


Fájdalmat, örömet, nevetést sirást,
S azt mi megmér, megrostál, szót,szándékot, tettet,
A tüzet, a vizet, mi bennem dalt formál,
E dalt mely enyém de a tied most már

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál!


Izmaimba iramot, lábaimba járást,
Hogy bejárhassak sikot, dombot, hegyvidéket,
Üres tanyát, zsúfolt várost és ezer népet,
Hogy végre házadba,tehozzád betérjek

Köszönöm az életet, köszönöm élet!

 

 

Tordai Mihályné Kata

Jöjj

 

Borulj a kereszthez,

ha gyötör a bánat s fájdalom.

Ne csüggedjen lelked, hívlak én,

jöjj általam, lásd, mi a szenvedés.

Lelked égő bánatát tisztítom,

szívemből irántad a szeretet

Jézus fájdalma árán száll feléd.

Veled vagyok, szeretlek én,

könnyeid zápora drágakő nekem.

Te csak higgy, szeress, bízz bennem.

Gyötrő bánatodat és fájdalmadat

ajánld fel nekem, mindig légy velem.

Tudom, nehéz a kereszt, de ne add fel,

kövess engemet, és majd megérted.

Jézussal milyen szenvedni - Jézusért.

Ám ha az élet hozzád gonosz és mostoha,

akiben bíztál, az sincs melletted soha,

szíved megreped, lelked tövis szúrja.

Térdelj a kereszthez, ott oltalmat találsz.

Itt vagyok melletted, gyermekem, állj fel!

Küzdj, soha ne add fel, mindig menj tovább.

Ha elfáradsz, jöjj hozzám megpihenni,

erőt meríteni, én mindig itt leszek!

   

Köszönöm, Uram...

 

Köszönöm, Uram a végtelenbe nyúló hajnalokat,

melyek elvezetnek hozzád, beszélhetek veled,

és részese lehetek szentséged irgalmasságának.

 

Leborulva lábad élé, imára kulcsolt kezekkel,

alázattal köszönöm irgalmas szeretetedet.

Az erőt, mit adsz nekem, hogy csüggedés nélkül

viseljem a nehézségeket, szenvedéseket.

 

Hogy leküzdjem a gyöngeségeket,

engedelmes legyek, önzetlenül a jót tegyem.

Szegényen, de szerényen mindig bölcs legyek,

és tiszteljem az embereket.

 

Mindenemet amim van és ami vagyok,

Te adtad nekem,

hogy örülhessek minden jónak,

szépnek az "életnek!"

Te vagy az én megváltóm itt a földön,

majd a mennyben is.

 

Uram! segíts, hogy mindig véghez vigyem

a "TE" akaratodat,

Érintsd meg szívemet jóságoddal,

hogy soha ne térjek rossz útra,

mindenben igaz ember legyek

önmagam és mások számára is.

 

Uram! segíts nekem, hogy hinni,

remélni és szeretni tudjak.

Végy oltalmadba, kegyelmezz nekem,

tisztítsd meg szívemet, lelkemet.

Add, hogy akaratod által erőt nyerjek,

és szereteted megnyilvánuljon napjaimban,

az én életem által is!

Ámen!